A "Legjobb dokumentumfilm" a kaliforniai SoCal Filmfesztiválon
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az USA egy nagy fesztiválja az egész estés dokumentumfilm kategóriában a filmünket választotta a legjobbnak, így megnyertük az Excellence-díjat. Köszönjük!
"Volt "szerencsém" – így idézőjelesen, mert sajnos én is érintett vagyok apu által – látni a filmet. Én féltem, hogy milyen lesz a nagy vásznon telibe kapni a valóságot. A film tényeket közöl. Teszi ezt úgy, hogy a szereplők méltósága teljesen megmarad. Elgondolkodtat, megríkat, mert sok benne az érzelem. Nem kicsit, nagyon.
Aki átélte, egy hozzátartózójánál, sok emléket előhozhat, de mindig a jó emlékekre kell gondolni, mert az volt a beteg igazi énje. Akinek nem volt még köze ehhez a betegséghez, ő pedig sorsokat lát. Olyanokat amikkel talán már találkozott, csak talán nem volt tudatában mit is lát.
Ezek a filmvetítések, most olyan egyszeri alkalmak, amiket nem szabad kihagyni. Tudom, ha valaki nem megy el, mert úgy gondolja, fél a látottaktól, bánni fogja. Talán nem lesz több lehetőség.
Engem erre tanított ez a betegség: tervezz, mert ki tudja mit hoz a jövő és élj a mának is, megragadva minden szembe jövő lehetőséget, mert ki tudja mit hoz a jövő..."
"Vasárnap Székesfehérváron néztem meg. Amennyire nyomasztó volt, hiszen feltépkedett régi érzéseket, pontosan annyi erőt is adott a jövőmhöz, mert láthattam azt a hatalmas szeretetet és önzetlenséget, amit a hozzátartozók sugároztak.
Ha tehetném százszor is megnézném, sőt kötelezővé tenném szakmailag a szociális hálóban és az orvoslásban dolgozóknak.
Annyi kérdésre rávilágított, ami eddig fel sem merült bennem.
Hálásan köszönöm Kollár Istvánnak, munkatársainak és a szereplőknek, hogy létrejött ez a film!
Remélem, hogy sok emberhez eljut majd!"
"Most érkeztem haza a moziból, megnéztem és nagyon megrázott. 😢 Mondatok csengenek vissza a fülemben, amit nem lehet könnyek nélkül meghallani és látni. Ott álltam a vetítőterem közepén és képtelen voltam elindulni, már a mozigépész jött értem, hogy mi a baj? A mi családunk is érintett a betegségben, így még döbbenetesebb volt a film. Köszönöm a film készítőinek, hogy rávilágítottak egy olyan betegségre, a hátterére, a megoldásokra, a gondozás fontosságára, amelyet ilyen mélységig nem ismertünk. Még mindig a hatása alatt vagyok."
"Én tegnap láttam,tényleg megrázó.Hasznos lenne mindenkinek levetíteni,aki kapcsolatban van valamilyen formában a betegséggel!"
"Tegnap Szolnokon néztük meg a filmet, szakemberként a barátnőmmel és úgy is, mint AC vezetők. A film végén néma csendben ültünk mindnyájan hosszú másodpercekig...
30 éve foglalkozom idős emberekkel, szivvel- lélekkel. Az első gondolatom mégis az volt, hogy nem tettem eddig semmit...vagy amit eddig csináltam, ezentúl másképp kellene. Minden fáradt, reményt vesztett, kiégett kollégának látnia kellene ezt a filmet! Köszönjük!"
"Tegnap làttuk lànyommal. Hatàsa hatalmas volt. Nagyon köszönöm hogy lètrejött ez a film. Mindenkinek làtni kellene. Mèg mindig a hatàsa alatt vagyok. Lànyomra nem is tudom leirni milyen hatàssal volt. 😪😪 köszönjük"
"Ma megnéztem.. nem lehet szavakkal elmondani.. csak azt tudom mondani, aki tudja, nézze meg!"
"Csütörtökön megnéztem. Minden tiszteletem azoknak akik nem dugják homokba a fejüket, hanem segítő kezet nyújtanak. Kollár István filmje hűen tükrözi a helyzetet. FIGYELJÜNK EGYMÁSRA! 🌹🌹🌹 "
"Végre teljesült láthattam a filmet. Nagyon köszönjük hogy elkészitették. Percekig nem tudtam megszóllalni utána. Nagyon sok kérdésemre választ adott és sokat viszont felvetett bennem. Azóta is azon gondolkozom hogy mit lehetne tenni. De választ kaptam arra hogy milyen jó hogy ezt a hivatást választottam és szívvel lélekkel tudom és tudtam csinálni eddig is és ez után még jobban. Köszönöm! Ettől szebb filmet még sosem láttam."
"Köszönöm, hogy elkészült és láthattam a filmet! Olyan volt, mint a kaledioszkóp, amit ha forgatunk, mindig más formában állnak össze az üvegcserepek. Ezek a mintázatok a hazai, többnyire sötét ellátási helyzetre mutattak. A szakmai becslések szerint a Magyarországon élő 200-250000 fő érintetteknek csak 8-10%-a jut hozzá a szociális szolgáltatásokhoz, 90 % érintettet, vagy gondozó hozzátartozó lát el, vagy egyedül él és ellátatlanul él, amíg meg nem hal. Ezen a helyzeten csakis az állam, a civil szféra és a nonprofit kezdeményezések tudnak változtatni, de együttműködve, nem csak egyes, szűk, egymástól elszigetelt kezdeményezésekkel, a meglévő szűkös forrásokhoz való egyenlőtlen hozzájutással. Szeretném azt hinni, hogy a film hatására (is) lesz változás az attitüdökben, az állami szerepvállalásban, a szociális szolgálatok, különösen a demens embereket is fogadó nappali ellátások férőhelybővítésében és a társadalmi hozzáállás és összefogás erejében, hogy mindezt a változást képes legyen megkövetelni."
"Kedves, István! Köszönöm/köszönjük! Úgy gondolom, arra az önzetlen elhivatottságra, amivel ezt a filmet készítetted, nincs elég köszönő szó... Nem kavics, sokkal inkább kő az, amit eldobtál. Ma nagyot csobbant, és nagyon bízom benne, a hullámok az óceánig fognak elérni!"
"István, bedobtad azt a bizonyos követ, remélem vízbe esik és minél több fülbe, agyba, emlékezetbe szöget ver az a tény, hogy az egész társadalmunkat veszélyezteti a kór, amit Alzheimernek hívnak! Köszönöm, megrendítő volt, amiket meséltél, amiket tapasztaltál. Gratulálok a filmhez, egy csoda lett!"
"Ennél szebben, ennél őszintébben, ennél emberibben, ennél nagyobb méltósággal és ennél nagyobb profizmussal nem is lehetett volna! Mindannyian sírtunk...
Kollár István, köszönjük!"
"Ha sikerül a nagyközönség elé tárni ezt a dokumentumfilmet ne habozzatok elmenni és megnézni.
Át fog bennetek értékelődni 1-2 dolog, ebben biztos vagyok!
Köszönjük Kollár Istvánnak"
"Tisztelet neki a nagyszerű és alapos munkáért és azért amilyen ember ő maga. Örülök, hogy ismerhetem őt.
A filmet pedig meg kell nézni! Persze amint az a nagyközönség elé kerül majd.
Döbbenetes, megrázó, tanulságos, nagyon alapos, profi munka.
Bár sok-sok "gombóccal" a torkában és minimum párás tekintettel jön ki az ember a vetítésről, de István még arra is ügyelt, hogy a végén maradjon valami, ami nélkül talán élni sem tudnánk.
Ez pedig a REMÉNY.
A remény, hogy talán belátható időn belül lesz gyógyszer vagy gyógymód. A remény, hogy ha elég sok ember nézi meg a filmet, megváltozik a mostani hozzáállás bizonyos körök részéről.
Mert elegen leszünk ahhoz, hogy tegyünk ezért."
"Zseniális munka! Nagyon nagyon gratulálok! Gyönyörű, de egyben szívszaggató! Mindenkinek látnia kell!!!!"
"Megnéztük tegnap. Köszönet a lehetőségért. A filmet pedig nem lehet eléggé megköszönni. Minden tiszteletem érte. Nagyon mélyen megérintett, feltépte a begyógyultnak vélt sebeket... azt hittem, túl vagyunk rajta, de ezen nem lehet csak úgy “túllenni”."
"A film hatása továbbra is rabul ejt.
Valóban rendkívüli az az arányérzék, amivel ezt a furcsa kórt bemutatta.
Hatalmas munka, elhivatottság, megszállottság, ügyszeretet, társadalmi felelősségvállalás helyettünk és másokért!!
Köszönjük! "
"Kollár István filmje elképesztően megható lett, olyan film, ami után csak ülsz meredten magad előtt, potyogó könnyekkel és próbálod magadban helyre rakni a képkockákat. Ez a film egyszerre szól magáról a betegségről, a szeretetről és a toleranciáról."
Best AI Website Creator